
Vállalati wellbeing megoldások
Wellbeing és Teljesítmény – egyszerre, lehetséges? A Fusion Vital adat alapú wellbeing megoldásaival egyszerre lehet támogatni az egyéni wellbeinget, egyben növelni a vállalat teljesítményét. Bemutatjuk a legjobb vállalati módszereket, esetpéldákat. Ugyanitt le tudod tölteni a corporate wellbeing összefoglalónkat is, közel 30000 magyarországi mért és elemzett nap adataiból. Tudj meg többet erről itt: Jó vállalati

Beköszöntött a Kialvatlanság kora?
Március 17-én immáron 12. alkalommal került megrendezésre az Alvás Világnapja a Magyar Alvás Szövetség rendezésében. A Magyar Tudományos Akadémián megtartott konferencián a szakma elismert alakjai adtak elő, köztük a Fusion Vital alapítója és egyben a Magyar Alvás Szövetség alelnöke, Vada Gergely. Az eseményen továbbá a Sleepfriendly program részeként elismerésben részesültek azok a piaci szereplők, akik

Soha nem aludtunk ennyire keveset és rosszul
Az Alvás Világnapja alkalmából márciusban a Magyar Tudományos Akadémián tartotta konferenciáját a Magyar Alvásszövetség, aminek a Fusion Vital is alapítója, Vada Gergely pedig a szervezet alelnöke is egyben. A Szinpaszis és a Magyar Alvásszövetség kutatásából kiderült, hogy az elmúlt egy évben tovább romlott a magyarok alvásminősége, a lakosság közel 2/3-a érintett az alvásproblémákban, és főleg

Alvásmérés akció – Alvás világnapja
Március 17-én tartjuk az Alvás világnapját. Az alvás fontossága számunka nem lehet kérdés, ezért is vagyunk alapítói a Magyar Alvásszövetségnek! Az Alvás világnapja alkalmából március 17-31. között a 7 napos Életmód Felmérésünk mellé -mellyel mérhető az alvás minősége, stressz és regeneráció egyensúlya, szervezetünk erőforrásainak kiegyensúlyozottsága- ajándékba adjuk a Magyar Alváskönyvet! Az akcióról és a mérésről

A COVID hatása a magyarok alvására – megmértük!
Napi átlagosan 72 percet vesztünk el a feltöltődésünkből, romlik az alvásminőségünk, többet stresszelünk. Nincs olyan területe az életünknek, amire ne hatott volna ki a koronavírus – az alvásunk sem kivétel! Összegyűltek az alvással foglalkozó szakemberek, hogy az Alvás Világnapja alkalmából megvitassák és bemutassák, hogyan változott meg az alvásunk az elmúlt 1 évben, Magyarországon. A Magyar

Ezt teszi velünk a koronavírus
Ezt teszi velünk a koronavírus – objektív eredmények COVID-fertőzés után Most fehéren-feketén láthatjuk, mit okoz a szervezetünkben a koronavírus fertőzés! Akik már ismerik azt, hogy mennyire érdekes tud lenni a testszenzoros életmód felméréseink objektív adata, azok sokszor kértek bennünket, mutassunk példát COVID-fertőzésben érintettek eredményeire. Bár több ilyen mérést is végeztünk már, azonban az értelmezéskor mindig

Így lettem egyre egészségesebb!
Nem kell bizonygatni, hogy ahogy idősödünk, úgy használódik el a szervezetünk. Könnyebben elfáradunk, esendőbbek vagyunk, nem bírunk már annyit, mint régen. Azt mondja a 30 éves, hogy bezzeg 20 évesen mi mindent megengedhettem magamnak. Azt mondja a 40-es éveiben járó, hogy én sem vagyok már a régi. És az ötvenesek szájából is ismerős mondat, hogy

5+1 ok, amiért érdemes testszenzorral felmérni az életviteled
Évek alatt számos tévképzettel, hiedelemmel számoltunk már le úgy, hogy a hozzánk forduló emberek életét fehéren-feketén (pirosan és zölden) papírra vetettük. A tudomány ma már minden kétséget kizáróan képes megmutatni, hogyan reagál az emberi szervezet egy-egy mindennapos helyzetre. Ezeknek a fiziológiás felméréseknek a segítségével érthetjük meg, mekkora felelősségünk van abban, hogy mikor mit csinálunk: mikor

Bezártság után – Milyen állapotban megyünk vissza dolgozni?
Lassan újraindul az élet, de vajon milyen nyomokat hagyott a testünkben a járvány miatti életmód? Milyen állapotban térünk vissza dolgozni, vajon jobb vagy rosszabb lett a terhelhetőségünk a 2 hónapos kényszerpihenő után? Technológiai partnerünk, a finn Firstbeat Technologies saját dolgozói körében testszenzoros felmérésekkel tárta fel, milyen nyomokat hagyhat egy cég munkatársain a bezártság, a home-office,

A homeworking Top3 pozitív élettani hatása
Lássuk, hogyan viselkedik a testünk egy tipikus otthoni munkával töltött napon!

Hogyan lehet tartós az életmódváltás? Motivációs tippek pár héttel az indulás után
Lassan itt vannak az első olyan napok, amikor alábbhagyni látszik az év elején megfogalmazott életmódváltó célok lendülete. Sokan úgy vannak vele, mint egyik ügyfelünk az egyik nagyvállalatnál, amikor szembesült vele, hogy az ötödik emeletig tartó lépcsőzéssel csak 15 kalóriát éget el: “akkor meg minek?” Most sem jelentkezik még a hatása a két-három hete elkezdett diétának vagy

Amiket az apáktól örökölnek az egészséges gyerekek
Vannak fizikai jelek és vannak szokások, amelyet a gyerekek az édesapjuktól örökölnek. Lássuk mi az, amiben az apáknak van nagyobb hatása az utódjaikra! Stressz és nyugalom Különösen az első években, amikor a kisgyerekek érzékelése nagyon kifinomult, akkor lényeges, hogy az apán ne a frusztráltság, hajszoltság, hanem a nyugalom jelei látszódjanak. Ha a néhány éves gyerekek

Alvás és táplálkozás – a helyes étrend segít jól aludni!
Mely ételek rontják az alvásod minőségét? Széles körben ismert tény, hogy az alvásidőt közvetlen megelőző koffein- és alkoholbevitel káros hatással van az éjszakai alvásminőségre, mivel pár órával később az anyagcsere folyamatok során ébredést idéznek elő. Azonban azt már kevesen tudják, hogy néhány élelmiszer szintén kifejezetten rossz kihatással van az alvásra. Dr. Marie-Pierre St-Onge, a new

Tényleg nem tudunk lazítani? Íme 7 tipp a pihentető szabadsághoz!
Évek óta mérjük a magyaroknak azt a képességét, hogy mennyire tudják elengedni az életüket átfonó stresszt és mindig arra jutunk, egy-egy jó egyéni példától eltekintve jellemző, hogy nem tudunk regenerálódni. Rosszul alszunk, kevés időt szánunk pihenésre, a szabadidőnk ugyanolyan hajszolt, mint a munkával töltött óráink és sokszor még a relaxációra szánt időnk is tiszta stressz.

Kánikulában pihenni? Lehetséges!
Nyáron, mikor a hőmérséklet tartósan magas tartományokban tanyázik, extra terhelést kap a szervezet, ami különösen az idősekre van nagy veszéllyel, de igazából mindenkinek megnehezíti a regenerációját. Összeszedtünk néhány hasznos tippet ami segíthet nemcsak elviselni a hőséget, de a szervezetünknek is extra támogatást ad hogy a lehetőségekhez mérten még így is hatékonyan tudjunk pihenni. Este a

10+1 elv, amely a jövő egészségtudatos világát alakítja
Mi magunk is tehetünk érte, hogy milyenek lesznek a következő évtizedek az emberi egészség és teljesítőképesség szempontjából. A VUCA közegben nehéz kiegyensúlyozottságot, kiszámíthatóságot teremteni magunk körül, a bizonytalanság, hajszoltság, frusztráció pedig a mentális és fizikai terhelhetőségünket kezdi ki. Hogyan lehet mégis jól teljesíteni? Erről cserélte ki gondolatait a világ 30 országából mintegy 500 olyan szakember

Aludj jól, hogy sokáig élhess!
A jó alvás kincset ér, hiszen a kipihentség egyszerű eszköz az egészséghez és a kiegyensúlyozott teljesítményhez. Sokan nem tudják, hogy mennyi mindenre kihat az, hogyan alszunk és mennyit pihenünk éjszakánként. Az elégtelen alvás már rövid távon is romló teljesítményhez vezet. Nemcsak fizikailag leszünk kimerültek ugyanis, hanem az alvásproblémákat szellemi képességeink is megsínylik, hiszen a memóriánk

5 tipp a hatékony munkahelyi évkezdéshez
Január első napjaiban két dolog mindenkit érint: az évkezdet egyben új életet is jelent a személyes fogadalmakkal és változásokkal. A változás mindig stresszt okoz, hol kíváncsian és izgalommal várjuk, hol aggodalommal és kétségekkel. Ha ez pedig nem lenne elég, ezekben a napokban egy hosszú szünet után vissza kell zökkenni az év eleji munkába, ami amúgy