10+1 elv, amely a jövő egészségtudatos világát alakítja

Mi magunk is tehetünk érte, hogy milyenek lesznek a következő évtizedek az emberi egészség és teljesítőképesség szempontjából. A VUCA közegben nehéz kiegyensúlyozottságot, kiszámíthatóságot teremteni magunk körül, a bizonytalanság, hajszoltság, frusztráció pedig a mentális és fizikai terhelhetőségünket kezdi ki. Hogyan lehet mégis jól teljesíteni? Erről cserélte ki gondolatait a világ 30 országából mintegy 500 olyan szakember Helsinkiben, akik az egészségtechnológia területén dolgoznak és az emberek életminőségének javításával, életkilátásaik fejlesztésével foglalkoznak. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy ezen a HRV Summit rendezvényen a Fusion Vital is megoszthatta kutatási projektjeinek tapasztalatait. Az eseményt a legfontosabb egészségprevenciós területek (életmód-döntések, reziliencia, sportterhelés-menedzsment ill. hordható kütyük) köré szervezte a Firstbeat Technologies, a világ vezető pulzusanalitikai technológiáját fejlesztő finn cég. A minden eddiginél nagyobb résztvevői érdeklődés már előre jelezte, hogy mennyire fontos témát járnak körbe a világ ilyesféle trendjeit formáló közösség tagjai.

 

Íme tehát, ilyen elvek mentén építkezik a fenntartható egészség jövője:

  1. Reziliencia (resilience what matters) – a stressz helyett az ellenállóképesség megteremtésének témája értékelődik fel. A stressz menedzselése helyett a hangsúly inkább a stresszt ellensúlyozó regenerációs szokások, legfőképp az alvás vagy a gondolkodás-formálás (pl. mindfulness, pozitív pszichológia…stb.) felé mozdul el
  2. Személyre / helyzetre szabhatóság (follow your own rhytm) – látható, hogy az egyensúly kulcsa az egyén saját ritmusának megtalálása lesz (kit mi tölt fel és mi az, ami kikapcsol, mi az, ami lenyugtat bennünket illetve kinél milyen egyéni stratégiák és mikor eredményesek). Az egyéni viselkedés-mintázatok, úgy mint sport, mindfulness, légzés, táplálkozás, genetikai és fizikai adottságok, a szociális kapcsolatok, gondolkodásmód…stb. mind befolyásolják, hogy kinél épp milyen egyéni stratégiát érdemes követni és melyik lesz eredményes. Mindannyian másképpen állunk a teljesítményhez és más eszközökkel vagyunk fejleszthetőek, ezért kulcsfontosságú, hogy felismerjük az egyéni igényeket, így a hordható technológiák fejlődését is az mozgatja majd, hogy a személyes sajátosságok alapján lehessen célokat kitűzni.
  3. Sokszínű emberi reakciók vannak (what is stress for me, recovery for you) – azaz ami valakinek stressz, az másvalakinek épp a feltöltődést jelentheti. Így eltűnőben van néhány olyan, korábban örökre kőbe vésettnek hitt és mindenkire érvényes szabály, mint pl. a napi tízezer lépés megtétele vagy hogy a meditáció mindenkinél egyformán eredményes tud lenni.
  4. A kikapcsolás fontossága (you can’t always be ON) – vagyis nem kell folyton „bekapcsolva” lennünk: a pihenést és a regenerációt fel kell értékelnünk az életünkben és a munkánk során is, mert ez a terület méltatlanul háttérbe szorult az elmúlt évtizedek gondolkodásában. Létfontosságú, hogy olyan dolgokkal is töltsünk időt, amely igazából csak „üresjárat”, de valójában a szervezetünk ilyenkor pihen vagy áll át a következő kihívásokra.
  5. Tudatosság (from unconscious unskill to unconscious skills)– szánjunk figyelmet az egészségünk és a saját harmóniánk megteremtésére, de ez a tudatosság csak addig lesz lényeges, amíg a megtanult készségeink ösztönössé nem válnak. Ha megtanultuk, hogy mi az, amit követnünk kell, akkor már nem lesz szükségünk arra, hogy a technológia mondja meg nekünk, mi a helyes
  6. A technológia nem mindenható! (not everything what counts is measurable and not every measurable counts) – Nem minden, ami mérhető, számít és nem minden, ami számít, mérhető. Ne azt várjuk, hogy egy eszköz mondja meg helyettünk, hogyan vezessük az életünket. El kell fogadnunk, hogy az egészségtechnológiai eszközök mindig csak bizonyos korlátokkal működnek, az adatokat, eredményeket muszáj az aktuális kontextusba helyezni (élethelyzet, az illető gondolkodásmódja, munkakörülményei…stb.).
  7. Legyen személyes egészség- és életcélunk! (must have your own health vision) – Az egészségipar fejlődésével generációk kapnak 5-10 évvel több életévet, de ez csak akkor lehet minőségi idő, ha személyes életvíziónkban el kell tudjuk képzelni, hogyan éljük meg a minden eddiginél magasabb várható életkorunkat és mit teszünk érte ma!
  8. Méltányold a tested igényeit (respest yourself!) – Az elmúlt évtizedek gondolkodására az volt a jellemző, hogy sok mindent feláldoztunk személyes igényeinkből, elsősorban a munkánk vagy a szociális közeg javára, miközben mindez a saját egészségünk rovására ment. Az étkezést, a pihenőidőt, az alvást, a rendszeres egészségügyi szűréseket…stb. jellemzően a háttérbe szorítottuk, elhanyagoltuk, mindez sokáig alacsony presztízsű tevékenységnek számított. Csak az tud fenntartható teljesítményt elérni, aki tiszteli a saját szervezete szükségleteit és képes ezeket más szempontok elé helyezni.
  9. Az egyén szerepe a kultúrában (you play as society) – az egyén formálja a csoport vagy csapat és a szervezet kultúráját és viszont. Ezért az egyéni elköteleződés kiemelten fontos egy szervezeti kultúra ki- vagy átalakításában. Hiszen minden szervezet, csoport, csapat legyen szó sportról vagy az üzleti életről, végül mindig egyénekből áll.
  10. A szellemi munkavégzés (knowledge workers) is egy különleges sport – Az egyéni teljesítőképességünk, ahogy a sportban is, jelentősen függ attól, hogy mekkora stressz, milyen intenzitással és mennyi ideig van jelen az életünkben. A sporthoz hasonlóan a csúcs és völgyidőszakok alapján történő tervezés az egyéni hatékonyságunkon keresztül hatással lesz a teljesítőképességünkre.

+1. Új tudományterületek lesznek elérhetőek – a fizikai paraméterekkel (pulzus, légzés, mozgásjellemzők…stb.) való munkát követően az agyi működés jobb megértése ill. a genetikai kutatások ill. alkalmazások felfutása várható

Büszkék vagyunk rá, hogy a fenti elvek közül évek óta többet is alkalmazunk már mindennapi munkánk során. Méréseink, előadásaink, programjaink kapcsán mindig hangsúlyozzuk, hogy sport, alvás, teljesítőképesség…stb. területek méréseikor kevés olyan ökölszabály van, amely mindenkire egyformán vonatkozik. Bár az egyéni különbségek valóban óriásiak lehetnek, mindazonáltal a fenntartható emberi teljesítményt formáló alapelvek nagyjából azonosak. Ezek közül is a leglényegesebb, hogy a saját egészségünk kizárólag a mi kezünkben van, a fenntartható teljesítményen alapuló munkahelyi, iskolai, társadalmi kultúráért mindenki egyénileg (is) felelős!Izgalmas évek vannak előttünk, hiszen a szemünk előtt formálódik egy olyan világ, amelyben végre jó életminőségben lehet élni – ha teszünk róla már ma!

 

Szólj hozzá!