Tóth Tamás

ProfilMunkám során gyakran dolgozom adatokkal, általánosan érvényes összefüggésekkel. Az adatok mögött azonban végső soron mindig emberek állnak, így hamar megtanultam, hogy egy-egy konkrét esetben az általános összefüggések speciálisan, az adott esetre jellemző módon működnek. Emiatt fontos, hogy testre szabjuk és az egyénre optimalizáljuk a megoldásokat.

A Fusion Vital technológiával saját referencia értékeinkkel vetjük össze testünk és lelkünk működését jellemző mért értékeket, nemcsak a nagy átlaggal. Ezáltal pontosan beazonosítható, hogy mi és hogyan hat ránk, illetve hogy általában véve milyen állapotban vagyunk. Mindezt kombinálva az elérhető fejlesztési módszerekkel, hatékony és gyors iránytűt kapunk céljaink eléréséhez, legyen szó önismeretről, életmódváltásról, sportról vagy terápiáról.

A magam részéről a sport és a természet szeretete gyermekkorom óta életforma. A munkám, amit végzek, az is életforma. Szerencsés vagyok, mert mindezek mellett, illetve ezeken belül is megtalálom a töltődést, és harmóniában tudok élni másokkal és önmagammal. Ebben sokat segített a jóga, a meditáció, önismereti folyamatok és természetesen a Fusion Vital.

A technológia szakértőjeként szívesen állok rendelkezésre, hogy a lehetőségeket minél jobban kiaknázva személyre szabott megoldást találjunk egy jobb minőségű saját út kialakításához és végigjárásához.

Szóljon hozzá

Your email address will not be published. Required fields are marked *